Minden kedves Betegünknek és hozzátartozóiknak békés, boldog, egészségben és szeretetben gazdag új esztendőt kívánunk!

Békés, Boldog Ünnepeket Kívánunk

Kedves Szülők!

Az alábbi képeken a decemberi és a januári pénteki munkarendet láthatják:

Az alábbi képen pedig a két ünnep közötti rendelési rendet láthatják. Szeretnénk jelezni, hogy ünnepek között nem. tartunk tanácsadást.

Békés Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek

A rendelő dolgozói

‼️‼️‼️

Tisztelt Szülők!


Tekintettel a járvány negyedik hullámára, mely a gyerekeket is már erősen érinti, a rendelés és a betegvizsgálat zavartalansága érdekében a kérjük Önöket, hogy időpontot 8-12 óra között kérjenek (0613691766) illetve interneten foglaljanak (betegrendelésre időpontot kérni interneten keresztül Dr. Erdei, Dr. Kálmán és Dr. Pálos betegei tudnak).

Orvosainkat elérhetik már új telefonszámokon is a rendelési időkben: Dr. Horzsa Éva, Dr. Kálmán Mihály és Dr. Simon Attila rendelőjének száma: 0614359140

Dr. Erdei Zsuzsanna és Dr. Kovács Éva rendelőjének száma: 0614359141

Dr. Pálos Judit telefonszáma (attól függően, melyik rendelőben van éppen) 0614359141 vagy 0614359142.

A tanácsadó új száma: 0613708629

A rendelőben 6 év felett a maszk viselése kötelező.

Orvosaink közül néhányan megadnak kifejezetten telefon-konzultációs lehetőséget. A táppénzzel és igazolásokkal kapcsolatos igényeket, gyógyszer, tápszer recept kéréseket ilyenkor tudják jelezni, illetve írhatnak a rendelo1042@gmail.com emailcímre is.

Dr. Erdei Zsuzsanna telefonkonzultációs időpontjai:H:12-13 K:15-16 Sz:16-17 Cs:13-14 pénteken az aktuális rendelési idő első órájában.


Dr. Pálos Judit telefonkonzultációs időpontjai: H:14-15 K:13-14 Sz: 9.30-10 Cs:11-12 pénteken az aktuális rendelés alatt.

Dr. Kálmán Mihály telefonos távkonzultációs időpontjai: H: 12-13, K: 17-18, Sz: 12-13 Cs:12-13 P: a havonta változó rendelés első félórája.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A rendelő dolgozói

Kedves Betegeink és Hozzátartozóik!

A háziorvosi rendszer átalakulásával a mi rendelőkben is néhány dolog átalakul. Változnak a rendelési idők, a beosztást alább láthatják.

Változott még az igazolások rendszere is: az intézmények elfogadják az emailben kapott igazolásokat, így igyekszünk mindenkinek így adni.

Jó hír még az is, hogy interneten lehet bejelentkezni az összes orvos tanácsadására tanácsadásra. Dr. Pálos Judit  betegrendelésre is fogad internetes  jelentkezést. Még jobb hír, hogy rövid időn belül új telefonközpontot kapunk, új vonalakkal, remélhetőleg könnyebben elérhetnek majd minket. Figyeljék facebook oldalunkat, amint lehet közzé tesszük az új számainkat!

A pénteki napok az alábbiak szerint alakulnak:

Fontos információk a közösséget kezdőknek kiállítandó igazolásokról!!

Tisztelt Szülők!
A hazai óvodák, bölcsődék többségéhez, saját házirendükre hivatkozva ún. “egészséges igazolást” vagy “három napon belüli igazolást” kér a gyermekek közösség kezdéséhez. Ez a hagyományon alapuló gyakorlat minden jogszabályi kötelezettséget nélkülöz, ezért ilyen igazolást az alapellátó orvosok nem állítanak ki.
A jogszabályi kötelezettség hiányán túl az igazoláshoz szükséges orvosi vizsgálat nem is megvalósítható, hiszen egy átlagos gyermek alapellátó praxisban 300-400 bölcsődés, óvodás gyermek van, akiknek a tanév előtti, soron kívüli vizsgálata több hetet venne igénybe.
Az 51/1997. (XII.18.) NM rendeletben rögzített, életkorhoz kötött kötelező szűrővizsgálatok keretében 2 éves korig 5 alkalommal történik kötelező orvosi vizsgálat, nem számítva a kötelező oltások kapcsán végzetteket, amely további 6 alkalmat jelent. A vizsgálatok eredményét az orvos köteles a betegdokumentációba és a jogszabályban megnevezett gyermek Egészségügyi kiskönyvbe dokumentálni. Ez utóbbi kiskönyv a szülő tulajdonában van, tartalmazza a gyermek egészségére vonatkozó minden olyan információt, ami a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett a gyermek gondozásában résztvevők számára is releváns.
Álláspontunk indoklásaként hivatkozunk az Alapvető Jogok Biztosa 2016-ban kiadott jelentésére, mely szerint a gyermekintézményekbe történő felvételnek nem lehet feltétele az orvosi igazolás.
Dr. Tordas Dániel Országos Szakfelügyelő Főorvos véleménye alapján

16-18 ÉVES FIATALOK – PÉNTEKIG REGISZTRÁLJATOK!

Arra kérjük az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalokat illetve szüleiket, hogy ha még nem tették, akkor május 7. péntekig regisztráljanak az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Csak az érvényes regisztrációval rendelkezők tudnak majd online időpontot foglalni a jövő hét második felében tervezett oltásra, amely Pfizer-vakcinával fog történni a kórházi oltópontokon. Az ehhez szükséges vakcinát a ma érkezett Pfizer-szállítmányból biztosítjuk. Az oltás a 16. életévet betöltött fiatalnak adható.

16-18 éves fiatalok – Péntekig regisztráljatok!

Arra kérjük a szülőket, törvényes képviselőket, hogy ha még nem tették, akkor minél előbb regisztrálják az ebbe a korcsoportba tartozó gyermekeiket. Kérjük, hogy a regisztrációkor figyeljenek a személyes és elérhetőségi adatok pontos kitöltésére! Regisztráció: www.vakcinainfo.gov.hu 

A 16 és 17 évesek esetében az érvényes regisztráció esetén az oltás időpontjára szülői hozzájárulási nyilatkozatot is kell vinniük.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a 16. életévet még be nem töltött gyermekek regisztrációja továbbra sem érvényes, ahogy az az adatvédelmi tájékoztatóban is szerepel: https://vakcinainfo.gov.hu/adatkezelesi-tajekoztato. A 16 év alattiak oltása ugyanis még nem engedélyezett.

Az a 18 év alatti, aki a fenti időpontot megelőzően regisztrált, de csak most vált jogosulttá a regisztrációra, annak újból szükséges regisztrálnia, mivel a korábbi regisztrációját 2021. április 30-án reggel 8 óra előtt érvényes adatkezelési tájékoztató szerint törölni kellett.

Az oltásra történő regisztrációt követően a regisztráció érvényesítéséig ebben az esetben is szükséges néhány munkanap, amíg a regisztrációs felület adatai átkerülnek a NEAK lekérdező felületének adatbázisába: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Pár gondolat az igazolásokról (2021.04.16)

Dr Tordas Dániel
2021.04.13.

Április 19-én a jelenlegi kormányzati tervek szerin nyitnak az általános iskolák. Sok szülő tanácstalan, ezért összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket:
1. “Ha nem szeretném, hogy a gyermekem járjon iskolába, ki igazolhatja a távolmaradást?” (Röviden: a szülő.)
2. “Ha úgy döntök, hogy a gyermekem vegyen részt a jelenléti oktatásban, akkor szükséges-e orvosi igazolás arról, hogy egészséges?” (Röviden: nem.)

Ki igazolja a távolmaradást?

Egyre nagyobb számban keresik a szülők a házi gyermekorvost, hogy adjunk orvosi igazolást annak érdekében, hogy a gyermeknek ne kelljen iskolába mennie.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ilyen jellegű orvosi dokumentumra nincs szükség. Írásban kérvényezzék az intézményvezetőtől, aki engedélyezni fogja és igazoltnak tekinti a hiányzást! A távolmaradást tehát a szülő igazolja.

Erre járványtól függetlenül a 20/2012 (VIII.31) EMMI rendelet 51§ 2 (c) pontja ad lehetőséget, amelynek értelmében a hiányzás igazoltnak tekinthető, ha alapos indok van rá. Márpedig a jelenlegi járványügyi helyzet alapos indok, ezt a híradásokban a hatóságok is megerősítették.

A távolmaradás szabályai

  • A kérelmet a szülő egyszerre maximum 2 hetes időtartamra tudja benyújtani.
  • A tananyag követése a tanuló és a szülő felelőssége.
  • A tanulót kötelezhetik, hogy az érintett időszakban kiadott feladatokat a megadott határidőkig elkészítse.
  • Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladja a 250 tanítási órát, vagy egy adott tantárgyból az összes tanítási óra 30%-át és a szaktanár szerint nem értékelhető a teljesítménye, akkor a tantestület a tanulót osztályozóvizsga letételére kötelezheti.

Szükséges-e “egészséges” igazolás az iskolához?

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy “egészséges, közösségbe mehet” igazolásra sincs szükséga jelenléti oktatás újraindításakor.
A jelenlegi szabályozás továbbra is csak betegség esetén történő mulasztásra írja elő az orvosi igazolás szükségességét. Egészséges gyerekről orvosi igazolást az iskola nem követelhet meg. A szülő nyilatkozhat arról, hogy a gyermeket egészségesnek tartja.

Köszöntjük az Újpesti Király utcai Gyermekrendelő oldalán

Reméljük oldalunk elnyeri tetszésüket, és sok érdekes, hasznos dolgot találnak meg oldalunkon. Észrevételeikre és ötleteikre kíváncsiak vagyunk, várjuk őket. Rendelőnkben időpont kérésére van lehetőség (természetesen korlátozott számban) úgy a betegrendelésre, mint a tanácsadásra. Mindkettőre két lehetőség van: személyesen, vagy telefonon (369-17-66) Mindkét esetben 7.30 és 15.30 között van rá lehetőség. A leadott receptek, leletek, beutaló, táppénzes papírok, egyéb dolgok kiadása is ezen időpontokon belül történik, ezen túl csak a rendelések feltartása mellett tudjuk kiadni az elkészült iratokat.